Mivel többször nyomatékosan fenyegetőztem már vele, hogy pakli elemzést fogok írni minden komolyabb sikeremről, itt az ideje, hogy ismét beváltsam a fenyegetésemet. Mielőtt azonban beleugranék a teknősök mocsarának sűrűjébe, egy kis kitekintést engedjetek meg nekem.

A versenyen felmerült a kérdés, hogy miért kellett kiadni Sir Rasolphius-t újra, hisz a felújítás után sem nagyon fér be sehová, a jellemek harca vagy isteni szövetség formátumra összeállított paklik side-ján kívül. Nos, talán nem baj, ha megtudjátok, ki a csoda is ez a bizonyos Sir Rasolphius?

Mikor megnyíltak a dimenziókapuk a Yaurr Királyságból a Sötét Földre (ennek idestova bő 10 éve már), VI. Borax utasítást adott egyik hű lovagjának, Sir Argothius-nak, hogy válogatott csapatával keljen át az ismeretlen, vészjósló dimenzióba, és derítse fel az ottani világot. A lovag mellé rendelte Blounther apót, az udvar egyik legnagyobb tudású főmágusát is. Nagy csinnadratta közepette, ünnepélyes keretek közt kelt át a csoport a kapun, és persze fogalmuk sem volt róla, hogy egyenest a halálba menetelnek. Odaát a fény nélküli, lila és vörös égbolt alatt, a kéngőzös idegen síkon gyarmatosítható, gazdag új világ helyett csakis halál várt rájuk. Mint később világossá vált, a lovagot foglyul ejtette és a Borzalom Fellegvárába hurcolta a Torzak Hercege. (A karakterek a Túlélők Földjén lehetőséget kapnak egy küldetés-sorozat keretében, hogy kiszabadítsák őt). A nemes lovag testőrsége egy szálig odaveszett a sárkányokkal és Thargodanokkal vívott egyenlőtlen harcban. Egyedül Blounther apó tért vissza Alanorba, de ő is teljesen beleőrült az átélt borzalmakba. Ekkor a Király egy sokkal nagyobb sereget küldött át a Sötét Földre, akik a dimenziókapu túlsó kijárata közelében tábort építettek, amolyan előretolt helyőrség gyanánt. A tábor parancsnoka Sir Rasolphius lett. A Túlélők Földje játék jó jellemű karakterei tőle is kaphatnak küldetéseket, amely küldetések mind-mind a gonosz legyőzésére irányulnak természetesen. Jutalmul pedig, tőle tanulhatják meg a Solisar aurája elnevezésű bűbájt, és ő adja át honorárium gyanánt a Démonölő elnevezésű varázskardot is. Apropó Solisar… Solisar egy nagyhatalmú, bár kissé megszállott druida volt, aki a fejébe vette, hogy átkel a Sötét Földre, és egyedül édenkertet varázsol a terméketlen pusztákból. Nos, maradjunk annyiban, hogy nem járt sikerrel…

Ennyi kitérő után talán ideje rátérnem a versenyre, és Éjmágusom legújabb alkotására. Mint bizonyára tudjátok, a versenyen csakis az Istenek Viadalában kiadott narancs lapokat lehetett használni, de egyébiránt hagyományos környezetben játszottunk. Mivel egyetlen korlátozó szabálylap sem állított akadályt a laphúzásnak és a Vp-termelésnek, úgy véltem, sok gyors, pörgős kombó-pakli lesz, amelyek sok-sok lapot megmozgatnak, és akár már az első egy-két körben képesek hatalmas erőforrásfölényt kialakítani. Eddig a megállapításig biztosan sokan eljutottak.

Aztán azon tűnődtem, hogy vajon mit tesz majd a mezőny ennek a szokatlan helyzetnek a kezelésére. A hagyományos megoldások nem működnek (mivel az Átkozott követő, Semleges csatamező, korlátozó szabálylapok ki vannak tiltva), ezért nyilván „kézből” kell csinálni valamit. Úgy véltem, hogy a profi játékosok leginkább a kontrollban keresik majd a megoldást, lévén a kontroll rendkívül flexibilis (a lapcounternek mindegy, milyen lapot kell megfognia, a leszedések is univerzálisak, a kiüresedő kéz, és elkopó mana visszapótlását pedig, nem fogják akadályozni undok szabálylapok), mindezért számítottam rá, hogy sok ötlapos, vagy Fairlight esetleg Raia új követőjével felálló kontroll lesz. Aki pedig csak az első megállapításomig jut el, az valószínűleg meg fogja majd lovagolni a korlátozások hiányát, és követős-terülős pasziánszokban gondolkodik majd. Nekem olyan pakli kellett tehát, amelyik mindkét főbb irányvonalat kezelni tudja valamennyire.

Éjmágusom törni kezdte a fejét, és tett egy látogatást a Ryuku szigetvilág egy félreeső teknős territóriumában, hogy felkeresse Lestinoh-t, a teknős legendát. Az egykori hőst iszaptornya mélyén, alkoholmámorba süppedve, teljesen lerongyolódott, lezüllött állapotban látta viszont. Kiderült, hogy a „legenda” már évek óta nem járt egyetlen nagyobb viadalon sem, naphosszat csak dagonyázik, páncélhasító fejszéjét is rég zálogba adta. Egykori fénye teljesen megkopott, és már a népe elfordult tőle. Éjmágus azonban nem adta fel, felrázta őt, és komoly megbízást adott neki: szedje össze a leggyorsabb (!), legéletrevalóbb, legtehetségesebb teknősöket mind! Éjmágus is tudta ugyanis azt, amit minden valamire való mágus tud: a varázslók egyetlen igazi átka az anti-mágia. Mikor az egykor volt hős összeszedte a csapatot, Éjmágus szigorú seregszemlét tartott. A környék összes mocsarából összejöttek minden rendű és rangú teknősök, a taknyos orrú kiskölyköktől a hatalmas, erőtől duzzadó leviatánokig. Mind hallgattak Lestinoh hívó szavára. Éjmágus pedig, értő szemmel válogatta ki közülük a legtehetségesebbeket. Csapatát magával vitte a közelgő versenyre:

3 Ifjú teknős (új)

3 Bánatos teknős

3 Idéző teknős

2 Aligátorteknős

2 Eszement teknős

3 Teknős hínártorony

Azt kell meglátni, hogy bár az anti-mágia volt a fő szempont, nagyon sokat számított, hogy a lehető legolcsóbban tudjam megoldani ezt. A kölyökteki sokáig benne volt a csapatban, de aztán passzív volta miatt kiszorult, mint ahogyan az édesvízi és a káoszteknőc is. Sokatok most biztos összevonja a szemöldökét, hogy ők hogyan maradhattak ki? Nos, ma már ott tart a játék, hogy a 2 Vp-s lap drága, ha nincs fix olcsóbbításod mellé. Márpedig nem szándékoztam ebbe az irányba (értsd: sötétzöld horda) elvinni a paklit.

Volt tehát egy marék anti-mágiám, de ez önmagában még nem megoldás, hiszen lehetőleg az első két körben nyerni akartam, márpedig a tekik erre extra segítség nélkül nem képesek. Nyilvánvaló, hogy pici, anti-mágiázó lényeim mellé az új Sheran követő dukál! Mindkét képessége hatalmas lapelőnyt tud nekünk termelni, ami rendkívül fontos.

Éjmágusom tehát meglátogatta Sheran követőjét, és a kezdeti ellenségeskedés leküzdése (némi csitt-csatt varázspárbaj) után sikerült szót érteniük egymással. A követő ragaszkodott kedvenc jószágaihoz, ezért mágusom kénytelen volt őket is beválogatni a csapatába:

3 Sheran védősárkánya (új)

3 Zanpók

Egy ideig még az új Fekete özvegyet is használtam, de aztán ő kikopott a tesztelés során. Fontos meglátni, hogy az Eszement és a Zanpók jól összejátszanak, továbbá, hogy a védősárkány is mérgez, ezért szintén erősíti a Zanpók képességét. Ennyi zöld lény mellé kihagyhatatlan volt Sheran újjáépített oltára is, még a most következő kombó nélkül is:

Az új zöld követő megjelenésekor mindenki rávágta, hogy Magzat! Hiszen mi is történik, ha kijátszásakor zöldet nevezünk meg a színének, és szkrittert az altípusának? Nos 0 Vp-ért egy passzív, zöld lényt kapunk, 1 izomjelzővel, ami 1 Vp-ért képes a kezünkbe visszaugrani. Mivel a követő izomjelző adása nincs maximalizálva, így könnyű belátni, hogy ezt így (egyéb külső hatások hiányában) a végtelenségig folytathatjuk, hiszen amikor kikerül a játékból a szkritter, az izomjelző visszaadja a visszavétel költségét. Semmi másra nincs tehát szükség, mint valamire, ami hasznosítja a végtelen kijátszás/visszavétel lehetőségét. Ha előbb kijátszunk egy Sheran oltárát, akkor ezzel a pasziánsszal végtelen mennyiségű jelzőt tudunk termelni rá. Mivel az oltár képessége sincs korlátozva, így azt is könnyű belátni, hogy max. Ép-re tudunk gyógyulni, max. Vp-re tudjuk szívni magunkat, és simán felhúzhatjuk a paklinkat. Ez így egy „2 lap + követő kombó”, ami nagyon sérülékeny hagyományos környezetben, de ez a mostani egyáltalán nem volt hagyományos környezet. Az oltár szintén anti-mágiázik, ami nagyban segít minket abban, hogy akár az első körben is nyerhessünk a kombónkkal.

Éjmágus tehát rávette Sheran követőjét, hogy teremtő mágiájával a semmiből hozzon létre morf-magzatokat, így segítve elő a leendő diadalt. (Még nekem sem árulta el rút mágusom, hogy mivel tudta rávenni erre az aljasságra ezt a szeplőtelen hölgyet…)

3 Magzat

Sokáig próbálgattam a Földanya ligetét (új) is, de aztán kiderült, hogy szimplán tempóvesztést okoz a használata. Persze ki lehet próbálni, de a szilmill spórák nélkül nem az igazi, én pedig egyáltalán nem akartam varázslatot használni.

A zöld követő tud még egy dolgot az izomjelző osztogatásán kívül, mégpedig azt, hogy a kör végén húzat egy lapot, ha van legalább 3 sötétzöld lapunk vagy önálló jelzőnk az asztalon. Leginkább emiatt a képessége miatt került be a pakliba:

2 Virágszimbólum (új)

2 Szent kulacs (új)

Mindkettő alapvetően védekező jellegű lap, de jelen esetben a védekező képességük, illetve a szimbólum áramlása csak marginális. Fontosabb, hogy varázspont nélkül kirakhatók, és hogy maguk is sötétzöld színűek.

Az anti-mágia szinte mindenre megoldást nyújt, ami engem zavart, de persze a „szinte” szó kiküszöbölésére megoldást kellett találnom. Mivel Éjmágusomtól egyáltalán nem áll távol a kegyetlenkedés, elegendő volt lemennie varázslótornyának bűzös pincéibe, és felhozni onnan egyet a rendelkezésére álló igen aljas, és alattomos kínzóeszközt széles repertoárjából:

3 Agykéreggyalu

Mivel a paklink nagyobb része ingyen (értsd Vp költése nélkül) jön, ezért akár egy kör alatt le tudjuk tenni a kezünket, közben eldobatva ellenfelünktől a varázslatait, majd utolsó lapként a gyalut kitéve a totális kétségbeesést tudjuk előcsalogatni ellenfelünk arcán. Akár a szimbólum, akár a kulacs, akár - dolga végeztével - az ifjú teki, de szinte bármelyik másik is bátran áldozható neki, hiszen a tekik nekünk nem azért kellenek, hogy ütni menjenek, hanem az anti-mágiájuk (és persze a kör végi húzás) miatt.

Eddig ez 35 lap. A nyeréshez elég, feltéve, hogy nem veszítünk mi hamarabb. A maradék helyek tehát a védekezést kell, képviseljék. Látható, hogy eddig csak két színt használtunk mindössze, a zöldet és a lilát. Mondtam fentebb, hogy komoly pörgésre számítottam már az első körökben is, aminek nyilvánvaló részét képezi a laphúzás és a Vp-termelés. Mindezért a következő szín nem is lehetett más, mint a barna, és a választott bajnok:

3 Zilak-din főkancellár

Fontos észrevenni, hogy ő is anti-mágiázik, tehát nagy barátja volt eszement páncélosunknak. Éjmágusom megidézett még pár élőholt segítőt is:

3 Árnyrém (új)

Ennek a lapnak a létjogosultját a várhatóan sok első körös, „nullás” lapcounter használata adta. Ingyen megfogni egy Zilak-din-t, vagy egy Térszaggatást mindig nagyon jó móka, és ha az ellenfél visszafog rá, mit veszíthetünk? Egy lapért egyet, ami Vp-be sem került. A versenyen az áramlásának is jó hasznát vettem: szépen megoldja az Ősi béklyó és a Bufa kódex rendkívül zavaró jelenlétét.

A következő két lap közül az első talán meglepő lehet, de a fentiek tükrében, remélem, mégsem az. Éjmágusom a jég világába látogatott értük:

3 Kisebb jégdémon

2 Yeti remete

Az utóbbi nem igényel különösebb magyarázatot. Anti-mágiája miatt erősíti eszement barátunk képességét. Egyébként pedig, a kontroll nagy barátja. Főleg egy-két „sima” anti-mágiás lapi után megtolva. Az előzőt alapból használtam, mert mindkét lehetőség az ingyenes kijátszására nagyon esélyes volt ezen a versenyen. A hordák alapból nagyon sokat tudnak ütni, akár az első körben is, a laphúzást pedig igen népszerűnek jósoltam ezen a formátumon. Igazam is lett, hozott egy-két meccset a jégdémon nekem.Így tehát a pakli végső listája így nézett ki:

Szabálylap: -
Követő: Sheran követője (új)

3 Ifjú teknős (új)*
3 Bánatos teknős *
3 Idéző teknős *
2 Aligátorteknős*
2 Eszement teknős*
3 Teknős hínártorony*
3 Sheran védősárkánya (új)
3 Zanpók
3 Magzat
3 Sheran oltára (új)
2 Virágszimbólum (új)
2 Szent kulacs (új)*
3 Agykéreggyalu*
3 Zilak-din főkancellár
3 Árnyrém (új)
3 Kisebb jégdémon
2 Yeti remete*

46 lap

Amint az látható, a pakli lapjainak Vp költség-átlaga erőteljesen konvergál a nullához. Ez nem véletlen. Úgy gondolkodtam, hogy ha én kezdem a játékot, akkor a pakli 2/3-val már az első körömben kialakíthatom az erőforrásfölényt a dobatásokkal, illetve nyerhetek a kombóval, vagy a maradék 1/3-dal megpróbálok beleszólni az ellenfél játékába az első körében, és majd a saját második körömben próbálok meg nyerni. Igen, úgy van, nem számoltam tovább, csak az első két körre, ami elsőre nagy butaságnak látszik, de egyáltalán nem az, ha kicsit próbálgatja az ember ezt a paklit.

Amiket még kipróbáltam, de végül kimaradtak: Törzsi dob. Hasonlóan keresztbetesz ellenfelünknek mint a gyalu, ha utolsó lapunkként kitoljuk, és átadjuk a kört. Sajnos azonban mind az Árnyrém, mind Zilak mester „akad vele”, ezért kihagytam. A xenó kismester nagyon kemény keresés, de szükségtelen. Az 1 Vp tartalékolása az ellenfél körére akkora luxus, amit ez a pakli nem engedhet meg magának. Kipróbáltam még az új Orgling bányászt és vele együtt a Káoszkaput. Az eredmény ugyanaz: tempóvesztés. Hasonló okból mellőztem az új Mestermágust is. Egyszerűen luxus olyasmire költeni 1 Vp-t, ami nem szükséges közvetlenül a nyeréshez! Kipróbáltam a Kóspalaki sajtolvasót is, de ismét tempóvesztést tapasztaltam, és tud rettentő rosszkor jönni. Igazából csak a követőlövés után kell, de akkor meg már minek? A drágább teknősök eleve szóba se jöhettek, még az eszement is csak hosszas vívódás után fért be a kezdőcsapatba. Végül: igen csábító, hogy az idézővel ingyen előszedhetjük a víz síkját, de egyrészt a sík nem kell nekünk, nem is lesz miből kirakni, másrészt semelyik sík nem zavar minket, harmadrészt, ha behúzzuk, megakadhat a pörgés. Szóval a pakli közelébe se engedtem a víz síkját.

A kontroll ellen tehát jó vagyok, gondoltam, de mi lesz a horda és a pasziánsz paklikkal? Fel is tettem ezt a kérdést Éjmágusomnak, aki csak tanácstalanul vakargatta kopasz, telis-teletetovált kobakját. A listában csillaggal jelölt lapok túl erőtlenek, és majdnem teljesen haszontalanok egy hagyományos horda ellen. A horda ellen bizony kontroll kell. Itt tehát elkezdtem azon tűnődni, hogy vajon hogyan tudnék még az első köröm előtt (!) valamiféle kontroll-játékot játszani ezzel a paklival? A megoldás nagyon egyszerű lett: összeraktam egy „kettő az egyben” paklit. A side ugyanis egy teljesen más összeállítást tesz lehetővé. Összeszedtem tehát azokat a lapokat a fenti színekből, amik valószínűleg teljesen ingyen jönnek, vagy jöhetnek, és jól elférnek a magzat kombó mellett.

Side:

3 Végképp eltörölni (új)
3 Térszaggatás
3 Talbot szava
3 A természet rendje (új)
3 Visszavágás (új)
3 Bufa segítsége
2 Ősi legendák (új)
1 Isteni szózat
2 A győzelem ára (új)
2 Nagyobb életszívás (új)

Aki az életszívás helyett erősebbnek érzi a nagykígyót, Méregsárkányt, esetleg a Fekete herceget ölésnek, kipróbálhatja azt is. Majdnem mindegy. A metódus tehát a következő volt: ha én kezdek, illetve ha kontroll ellen játszom, akkor a tekikkel nyomom, ha viszont nem én kezdek, illetve az ellenfél valamilyen terülős paklival és/vagy csak kevés varázslattal játszik, akkor a csillaggal jelölt lapok kijönnek, és a teljes side-om bemegy a pakliba. Fontos meglátni, hogy a magzatos kombó A győzelem árával (új) is jól működik, hiszen a magzat visszavételekor az 2-őt sebez egy célpontba, miközben az izom miatt ezt végtelenszer megtehetem. (Megjegyzés: az Agykéreggyaluból nem kell mind a hármat kivenni, egy maradjon a pakliban!).

Az Ősi legendák (új) segíti beindítani a kombót, a Nagyobb életszívás (új) pedig követőlövés ellen kell, kivégzésre. A forgatókönyv teljesen egyértelmű: mindent megállítunk, amit csak tudunk, aztán beindítjuk a kombót. Ha nincs követőnk, akkor is tudunk nyerni a felizmozott védősárkányokkal, vagy Zanpókokkal, illetve az életszívással.

Ahhoz persze, hogy előre tudjunk számolni vele, ki kezdi a harmadik játszmát, és rá tudjunk side-olással készülni erre a helyzetre, a régi/új kezdés-szabályhoz bizony ragaszkodnunk kell, azaz a harmadik meccset is az első meccs előtti kockadobással döntsük el, illetve, ha az oltáros alapverziót teljesen használhatatlannak ítéljük, bátran mondjunk csak le a kezdésről a második körben, előtte okosan át-sideolva persze.

Néhány jó tanács a végére:

Tartsátok szem előtt a sakkból ismert „legnagyobb nehézség” elvét. Ez azt jelenti, hogy ez a pakli elsősorban arról szól, hogy az ellenfél lehetőleg ne tudjon semmit se csinálni, nem arról, hogy mekkorát ütök a tekikkel. Épp ezért nyugodtan áldozzuk be lapjainkat a fontosabb érdekre tekintettel. A gyalut mindig ki kell játszani, ha behúzzuk, kivéve, ha az ellenfél gyűjtőből játszik. A hínártorony, illetve a Zanpók által adott izmokkal megerősített Magzatot visszavéve jobban fel tudjuk gyorsítani a nyerést. Ha elakad a pörgés, és van kint oltárunk, nyugodtan szedjük le az Árnyrém áramlásával a saját védősárkányunkat, vagy az eszementtel nyugodtan lőjük le saját lényünket. Azzal nem vagyunk előrébb, hogy az eszement belelő az ellenfélbe 4-5 Ép-t, de azzal igen, hogy leszedjük a lényünket, ekkor kisül az izom=plusz lap, és jelző kerül az oltárra is=plusz lap. Ha nem marad manánk, de van Magzat a kezünkben, és a tartalékban páratlan számú lényünk, akkor ne féltsük kitenni őkelmét. Főleg, ha ezzel kijön még a három vagy több zöld lap is.

Változatok:

Egyszínűre nyilván le kell cserélni a kiegészítő lapokat zöldre, és/vagy színtelenre. Isteni szövetségre a barnát javaslom a zöld mellé, és én a Vp-lefojtásra mennék rá jobban. Veszélyes fajra kell még néhány teknős. Elsősorban a Kölyöktekit ajánlom, mivel akkor a védősárkány, a Zanpók és a magzat is jöhet anti-mágiával, ami több mint optimális. Hatalom korlátozásán kicsit nehéz dolgunk lesz, de kipróbálható a ritka lények helyett az új Fekete özvegy, az új Oktopusz, és a kölyökteki is. Lényeg, hogy mindig legyen zöld lény a kezedben! Az akadályozó lapok ez esetben nem annyira helyettesíthetők, de a leleményes játékosok mindig mindenre találnak megoldást. Talán pörgősre vinném el legbátrabban ezt az összeállítást, oda változtatás nélkül el mernék vele menni. Hagyományosra talán bevállalnék néhány varázslatot, és akkor lila helyett sárgával játszanék a Cselvetések miatt.

Összegezve: az igen kemény, sodró lendületű, rendkívül gyors versenyen a fenti elgondolás a hatból négy meccset hozott nekem, és a 7. hely mellett a legjobb amatőr címet is jelentette!

Ha van kedved, próbálgasd bátran, de előre szólok, hogy hagyományos környezetben igen nehéz ezzel a kombinációval túl nagyot alkotni...

Jancsár János