banner
  • Banyatekergető  - kiegészítő csomag


Böszörményi Gyula Álomfogó regénysorozata,- az elsősorban fiataloknak szóló regények a magyar mondavilágra alapoznak, ám a mai világban játszódnak. Egy magyar fantasy, amelynek óriási sikere volt és van, több tízezer eladott példánnyal dicsekedhet. Kiváló hátteret jelent ez a világ egy kártyajáték számára.


Egészen fiatal, akár 8-9 éves gyerekek is megtanulhatják. Ugyanakkor a játékban rengeteg taktikázási lehetőség rejlik, a gondolkodva játszani szerető felnőtteket is biztosan le fogja kötni. Nem kell sokat számolni, és maguk a lapok sem bonyolultak, de a döntéseinknek súlya van. Az alappakli 160 lapból áll, már ebből is rengeteg különböző fajta koncepciót lehet összeállítani: "horda", nagy lényes pakli, eseményekre alapuló (HKK-ban talán a bűbájoknak felelnének meg), direkt sebző stb. Összesen öt laptípus van: révülő, álomlény, azonnali és általános varázslat, esemény. Minden típusnak különböző színű keret felel meg, így a lapokat és a játékteret ránézésre könnyű átlátni. A grafikai tervezés Ruzsinszki Zsolt érdeme, akinek a munkásságát már jól ismerhetitek a beholderes könyvek borítóiról illetve a sok gyönyörű HKK lapról.


A révülőitek a két játékos vezetésével párbajoznak egymással, hogy megszerezzék vezetőjüknek a tűzvigyázói címet. A harcban álomlények segítik őket, a harc kimenetelét varázslatok és események befolyásolják. A játék kezdetén mindkettőtöknek 15 dicsőségpontja van. Ha egy játékos visszautasítja egy révülő kihívását, dicsőségpontot veszít; ha viszont sikeresen legyőzi a kihívót, dicsőségpontot kap. A párbajt az nyeri, akinek először sikerül ellenfele dicsőségpontjait nullára csökkenteni. A lapokat a HKK-hoz hasonlóan varázspontokból lehet kijátszani, a harc azonban nagyon más rendszerű. Egy körben több párbajt is lehet kezdeményezni, de egy körben mindig egy-egy révülő, és egy-egy segéd vesz részt. A révülőknél te döntöd el, hogy párbajozóként veted be őket (ekkor varázserejük számít), vagy segédként (ekkor ráírt képességük). Ez már önmagában számos kombinációs lehetőséget ad, de a harc kimenetelét a meglepetésszerűen kijátszott azonnali varázslatok is befolyásolhatják. Színre lépnek az Álomfogó sorozat főszereplői, sőt néhány igazán nagy hatalmú révülő is...


új vélemény

Ha már korábban regisztráltál, akkor kérjük, hogy jelentkezz be a fiókodba vagy hozz létre /a> egy új fiókot

Banyatekergető - kiegészítő csomag

  • 340Ft
  • 250Ft

  • Ár bónuszpontokban: 40

Címkék: Álomfogó Kártyajáték, ÁFK, Banyatekergető