Wayne Chapman* pozíciója több szempontból is egyedi Ynev kristályégboltjának tartóoszlopai közt. Egyfelől azért, mert ő áll a legrégebben a helyén: a burokba zárt világot regényei, A Halál havában (1990) és az Észak lángjai (1991) teremtették meg, a M.A.G.U.S. alapkönyve (1993) ezek alapján, az ő irányításával rendezte be a játékosok számára Ynev színpadát. Másfelől azért, mert oszlop létére sem hajlandó középen megmaradni. A renieri homály mezsgyéjétől a boomeni költőiség magaslataiig bárhol megállja a helyét – e kettő vegyüléke teszi olyan hatékonnyá és emlékezetessé novelláit, melyekkel világát máig alakítja.
Gyűjteményes kiadásuk első kötetében a kalandozóké és a cselekményé a főszerep. A hetedkor alkonyának háborúk és intrikák dúlta Ynevén járunk, ahol mindennek ára van az istenek hamis aranyán, a napvilágon kívül, a valódi bűbája alól pedig egyetlen teremtett lény – legyen az ilanori bárd, elf kuplerájos vagy kahrei orvlövész – sem vonhatja ki magát.
* Szerzői név, melyet Gáspár András (25) és Novák Csanád (18) kreált a magyar fantasy-piac meghódítására, és 1994-ig közösen használt.
A kötet az alábbi novellákat tartalmazza:
Megkövült napvilág
Odalent
Rejtőző hold, éji szem
Holtszezon
Mallior Mosolya
Renier & Chapman: Utójáték – Hamu és parázs
Általános adatok | |
Megjelenés | 2013.05.24. |
Nyelv | magyar |
Kiadó | Delta Vision |
Könyv adatai | |
Szerző | Wayne Chapman |
Borítófestő | Kovács Péter |
Terjedelem | 368 oldal |
ISBN szám | 978 615 5314 55 1 |
Kötés | kartonált |
Antológia: Wayne Chapman: Megkövült napvilág
- Gyártó: Delta Vision
- Cikkszám: kömagus041
- Bónuszpont: 13
- Készletinfó: 5
- 2.990Ft
-
2.590Ft
- Ár bónuszpontokban: 260
Kapcsolódó termékek
Antológia: A sötétség szíve
2009-es válogatásunk, A világ közepe a kései hetedkor Erionjába, a kalandozók mindenki által ismer..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Merész álmok, sötét titkok I. kötet
Az ifjabb civilizációk számára sosem jött rosszabbkor zászlóháború a tizennegyediknél. Az első és a..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Kardok a ködben
Északfölde legsokoldalúbb harcosai, az erv fejedelmek testőrei és ítélet végrehajtói, sötét praktiká..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: A világ közepe
A hetedkori emberiség rémálmai az Ibara mélyén fogannak, hagyományaira Új-Pyarron, lelki üdvére me..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: A Kos és a Kobra éve
A fajháborúkban megtizedelt amundok holdistene, a Pyarron szerinti 3690. esztendő Sötét Együttállá..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Vihar Ibara felett
A letűnt korok fajháborúiban megtizedelt amundok egyetlen megmaradt istensége – a tulajdon családt..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Raoul Renier: Árnyak könyve
Azok, akiket a kristályburokba zárt világ fényei helyett az árnyak vonzanak, keresve sem találnak ..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Jan van den Boomen: Számoknak ideje
A Kyria bukásával felbolydult világrend évezredekig a legsötétebb káoszba taszított mindent észako..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Jan van den Boomen: Opálhajós
Gáspár Péter – a szférák Jan van den Boomenként elhíresült oszlopa – messze a legsokoldalúbb a M..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Wayne Chapman: Halk szókkal, sötét húrokon
Wayne Chapman* pozíciója több szempontból is egyedi Ynev kristályégboltjának tartóoszlopai közt. ..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Bíborgyöngyök III. - A számadás
Alidax úrnője és első számú ágyasa hat esztendeje gyűjti a Quiron-tenger mellékén szétszóródott ..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Bíborgyöngyök II. - Ármányok és álcák
A fogadás, amelyet Alidax királynője kötött orcátlan kedvesével, háborgó hullámokat vet Quironei..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Bíborgyöngyök I. - A fogadás
Elég egy leánykéréssel felérő fogadás, hogy felborítsa a békét a Quiron-tengeren? Mit tesz Alidax úr..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Merész álmok, sötét titkok II. kötet
Az ifjabb civilizációk számára sosem jött rosszabbkor zászlóháború a tizennegyediknél.Az első és a m..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Jan van den Boomen: Ladyr árnyai
Az ősi Kyria hatalma az istenek útmutatásán, az égi és a földi rend harmóniáján alapult. A kyrek h..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Karr-Khazad kapui
Az idő kereke egyre előrébb gördül: beköszönt Yneven a hetedkor alkonya, és küszöbön áll egy új, ..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: A végzet masinériái
Ki tudná felsorolni, mi mindent rejt a föld mélye? Cseppköveket és kristályokat, aranyat és drág..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: A hit városa
Bár Dúlás emléke még elevenen él a Pyarroni Államszövetség lakóiban, az összetört ország romjaiból..
2.590Ft 2.990Ft
Antológia: Hallgat az ég
A kristályszférákkal övezett világ ifjúkorában új faj lépett a történelem színpadára, hogy megmuta..
2.590Ft 2.990Ft
Címkék: könyv, fantasy, M.A.G.U.S., Antológia, Wayne Chapman, Megkövült napvilág,