Gyors, mint egy teknős?

Mit gondol egy rutinos, tapasztalt HKK versenyző a teknősökről? Hobbipakli, bosszantó képességű, nevetséges (egyesek szerint egyenesen megvetett) kicsi, lassú lényekkel… Az alant következő értekezés nem versenybeszámoló, és nem is pakli elemzés, hanem inkább kis összefoglaló a teknős-pakli karrierjéről.


Éveken keresztül váratott magára az a vérfrissítés, ami kiemeli végre a tekiket ebből a megalázó sztereotípiából…

A teknősök először nagyobb számban a Káoszkatlan kiegészítőben (2004) jelentek meg. Aki esetleg nem tudná, hogy ennek mi volt az oka: a HKK háttérvilágán, a Túlélők földjén ekkoriban (2004 – 2005.) gőzerővel dolgoztunk az új terület, a Ryuku szigetvilág létrehozásán, és benépesítésén. A teknősök egy önálló populációt alkotó népség ezen az új területen, és pontosan azt tudják ott is, mint a HKK-ban, teljesen rezisztensek a varázslatokra. Hogy aztán mi volt előbb, a HKK lapok csoportja, vagy a levelezős játék ellenfelei, azt nem tudom megmondani, mert akkoriban passzív HKK-s voltam, a gyűjteményem a polcon porosodott.

A következő kiegészítőkben nem, vagy nem számottevő mennyiségben voltak jelen a teknősök. A koncepció így megmaradt a szerelem-pakli kategóriában, és versenyeken – tudtommal legalábbis – nem alkotott igazán maradandót. Veszélyes faj formátumom talán meg-megjelentek, de a pakli rendkívül egyoldalú játékstílusa, és nagyfokú hiányosságai miatt nem hiszem, hogy komoly versenygyőzelmeket értek volna el velük.



A tekiknek az első komolyabb segítséget a Tengermély (2008. november) kiegészítő hozta. Az ekkor kiadott Bánatos és Mélytengeri teknős, azóta is gyakran megfordul a side-okban, és egyes speciális paklikban, bár a Teknős gárdista még vár az igazi felfedezésre. Ekkor a korábbi teknősök egy izmokkal (Lila tulipán, Teknős hínártorony), Belethiel úrnővel, és Lestinoh, a teknős legendá-val felálló, megítélésem szerint, úgy 6/3 erősségű koncepciót alkottak. Jellemzően kékkel kombinálták őket a játékosok (Piroslámpás ház, Vízitündér). Kétszínű versenyen találkoztam ezzel a felállással.

A teknős paklik azonban még veszélyes faj formátumon sem tudtak maradandót alkotni ekkoriban, megmaradtak a marginális koncepciók táborában. Ennek elsődleges oka a legnagyobb hibájuk: lassú tempójuk volt. A játékosok tudatába azonban ott maradt a koncepció, és lassan formát öltött a „teknős-pakli” elnevezés. Ennek lényege az erőteljes anti-mágia, és a kicsi teknősök fokozatos felerősítése volt, ami jó esetben felőrölte az ellenfelet.

A segítség persze nem volt teljes körű, hiszen az alapvető problémákat nem oldotta meg. Ezek:
- az ellenfél körében nagyrészt tehetetlenek vagyunk;
- nem nagyon tudunk mit kezdeni a nem-varázsló paklikkal;
- teknőseink az asztalon védtelenek;
- kizárólag Lestinoh (és a hínártorony) ad némi lehetőséget az alternatív ölésre;
- és a legfontosabb: az első három körben rendkívül nehézkes a paklink.

Van egy járulékos probléma is, mégpedig, hogy ekkoriban a teknős pakli mellé nem tudtunk még normális követőt/szabálylapot/helyszínt illeszteni. Saját követője nevetségesen gyenge volt, ezért leginkább Hegymélyi keltetővel játszották. A Manafamiliáris ugyan adta volna magát, de ekkor még tiltott volt. Bár ekkor még nem tombolt a sík-háború, mint mai napság, de én kipróbáltam mind a Pozitív létsíkot (régi!), a Víz síkját (régi!) is. Sajnos mindkettő rendkívül nehézkesnek bizonyult, és nem adtak kellő erősítést.

A következő komolyabb vérfrissítés az Elözönlésben (2009. nyara) jelent meg. A Teknős kém és a Teknős berzerker minden teknős pakli alapját képezi azóta is. Az előző komoly segítséget jelent a nem-varázslat lapok kézből való eldobatásához, az utóbbi pedig egy kis alternatív sebzés. Ne felejtsük el, hogy ez idő tájt még egyáltalán nincsenek, vagy legalábbis nem igen használatosak az aktívan játékba kerülő tekik! A berzerker az első közülük, ami már normális méretekkel, azonnal játékba tud avatkozni.    

Az új tekiket természetesen azonnal beépítettem a paklimba, de csak mérsékelt sikereket értem el velük. Ekkor jelent meg a Molluszk is, és virágkorát élte a vele, és több variációban pl. Homályúrral játszott Legfőbb követős felállás, ezért leginkább Életenergiával (!) játszottam a tekiket, hogy bármilyen követőt gond nélkül le tudjak durrantani.
Versenyen láttam Vezetőkészséggel felálló teknős paklit is, de az is hasonló eredményeket ért el, mint az én hagyományosabb verzióm. Itt a helyszín és a követő/szabálylap kérdés továbbra sem került megoldásra. Az Elözönlésben kijött még a Targantula, ami dobott egy nagyot a teknős-horda vonalon.

A következő nagykiegészítő, a Végzetúr sajnos nem volt kegyes a paklihoz. Az egyetlen lapot, ami kijött, a Sivatagi tekit soha, sehol nem láttam még teknős pakliban. Legfeljebb valami beteg életjelző-manipuláló deckben tudnám elképzelni.

Annyiban is mindenképp érdekes volt a Végzetúr kiegészítő, hogy meghozta a hordaparancsnokok időszakát, és ezzel együtt életre kelt néhány, addig mellőzött koncepció. Színesedett a paletta, sok újféle pakli jelent meg és vált ütőképessé. Ez idő tájt tört elő a homályból a Semleges csatamezővel felálló teknős pakli. (Bár vitatható, hogy egy 80+ lapból álló rudi, amiben van max. 30-35 teki, tényleg megérdemli-e ezt az elnevezést. Inkább nevezhető „teknős-stílusnak”.) Eme egyedi játékstílusnak különböző verziói rangos versenyeket is nyertek. Jómagam is többféle verzióban kipróbáltam ezt a felállást, és működött!

Az igazi lendületet az Idővihar kiegészítő (2010. nyara) megjelenése adta meg. Az Édesvízi teknős pótolhatatlan erőforrás, az Alligátorteknős pedig a csapatunk gólerős sztár-csatára lett, teljesen kiszorítva Lestit ebből a státuszából. A Teknős hálótolvaj szerintem sokkal több problémát okoz nekünk is, mint amennyit megold, de az a tény, hogy potom 1 Vp-ért kijön, működik kézből, és a gyűjtőből is, nagyon sokat javít a megítélésén. Ha nem gyógyítana, hanem például lapot szedne le ugyanezzel a működési mechanizmussal, a teki-pakli verhetetlen lenne!

A három új teknős meghozta azt a sikert, amire a teknős pakli régóta várt. Kikerült a mellőzött lapok közül, és a Semleges csatamező megoldotta a narancssárga lap kérdését is.  A teknős paklik egyre gyakrabban jelentek meg a versenyasztalokon, és mind hagyományos, mind egyszínű, mind veszélyes faj formátumon, azóta is folyamatosan jelen vannak.

Az Örökkévalóság kiegészítő nem sokat tett hozzá a paklihoz, de ebben olyan anti-mágiás lapok jelentek meg, amelyek jól illeszkedtek a teknősökhöz (pl. Türkiz sárhajító), illetve olyan kombinációk jöttek elő (Páncélos lovag (új) + Földharc (új)), ami a teknősöket is erősítette. Bár ezek inkább anti-mágiás felállások voltak, és nem kifejezett teknős-paklik. Később kijött a Tokozó rakshallion is, ami a földharcos vonalat tovább erősítette.
Most pedig elérkeztünk értekezésem lényegéhez: napjaink teknős paklijához.

A Zanszilánkok kiegészítő (és a vele egy időben megjelent Őselemi káosz, Zén sokadik expedíciójának kiskiegje) olyan végső lökést adott a koncepciónak, ami véleményem szerint egyértelműen versenyerőssé, sőt, megkockáztatom: metagém-alakító, azt befolyásolni képes koncepcióvá emelte!

Megoldódott a narancssárga lap problémája is, hiszen a Teknősök öregapja (új) három remek dolgot is csinál, és mind a három nagyon kellett! Az olcsóbbítása kapásból, már az első körben is hozzásegít minket a pörgéshez. A +1 Ép is nagyon fontos, mivel így még a legkisebb tekik is keményen állni tudják a sarat, ráadásul ott a büntetés is, ami kis fűszer a tetejére…

Szót kell, ejtsek a síkról. Szerintem a Víz síkja (új) nem tökéletes a pakliba, de majdnem teljesen az. Ha mindenképp az őrposztból kell nyernünk, akkor komoly segítséget jelent. Illetve, ha a kezünkben (asztalunkon) a nyerés, az ellenfél zavaró helyszínét leszedni tökéletesen megfelel. Az olcsóbbítása majdnem teljesen helyettesíteni tudja a lecsatamezőzött, vagy „le átkozott követőzött” öregapót, és a lopó lapokat is kiiktatja a játékból. Én alapból használok egyet, de a side-ból érdemes lehet még betartalékolni kettőt.

Véleményem szerint a teknősök mellé nem kell szabálylap. A követőnk mindent tud, amit tudnia kell, és egyetlen szabálylap sincs, ami mellett ne tudnánk eljátszani.

És most lássuk az új lapokat!

Az első az Ifjú teknős (új). Az az apróság, hogy egy nekronért kijön, olyan felfoghatatlanul felgyorsította a teknős paklit, hogy csupán 3-4-5 ifjú teki használata megoldja a fentebb már tárgyalt legfontosabb gondunkat, miszerint az első két körben nagyon nehézkes a deckünk. Az édesvízi teknős erőforrás-termelésével kombinálva, az ifjú könnyedén felpörgeti a paklit.

Az Eszement teknős megoldotta a második problémát, miszerint mi van, ha nem tudunk átütni az ellenfél őrposztján? A Százéves teknőssel kombinálva ez az egyetlen lap kényelmesen kiszedi ellenfelünket akár három Repro mögül is!

A Ködteknős szerintem a klasszikus teknős pakliba nem kell, én legalábbis nem találtam benne semmi olyat, amire szükség lenne. Lehetséges, hogy valamelyik másik koncepcióban találunk neki helyet, de a köd szabály keresztbetöri a Tudós teki, és a Hívó kürt lényegét, a keresést.

A Káoszteknőc (új) adja azt a plusz védelmet, amire eddig vártunk. Az ellenfél körében automatikus ellenvarázslatként funkcionál, ami ingyen, bármennyiszer működik. Az asztalon heverő, és a körünket váró tekik tehát máris nem olyan védtelenek. Ez jóval több, mint amire szükségünk van! Sokaknak problémát jelent a káoszteknőc színe, de szerintem ez nem gáz, mivel a paklink alapvetően egyszínű. Bármelyik szín befér mellé kiegészítőnek.

További új, használható lapok:
Zanarani: tárgy alapú erőforrás, alternatív költséggel, +laplopással.
Törzsi dob: nagyon jó drágítás a játék első három körében. Ennyi elég is a nyeréshez általában, utána már csak a gyűjtőből való visszavevő képessége miatt hasznos, mivel minket is bánt kicsit. Lássuk meg, hogy mindkét lap növeli az Eszement teki sebzését is!
Virág szimbólum (új): alternatív gyűjtőjáték, és védelmező lap. Mások a Szent kulacs (új) lapot favorizálják, de annak használata 1 Vp. Ráadásul az első három körben csak egy-egy nekronos lapot használhatunk, ezért ha ki szeretnénk rakni, ütközik az ifjú tekivel. Ugyanezen probléma miatt nem használom a Sheran oltárát (új) sem. (Véleményem szerint, a 1-2 oltárt megéri beilleszteni a pakliba, nagyon sokat segít! Ha nem húztunk Ifjú teknőst, ezzel is szívesen nyitunk. – Crull) Vannak még egyéb lapok is, de a tesztelésen kihullottak a rostán.


Ezek után lássuk, hogy is néz ki az én verzióm:

Szabálylap: -
Követő: A teknősök öregapja (új)

3 Teknős berzerker
3 Haragos teknős
3 Édesvízi teknős
3 Alligátorteknős
3 Teknős kém
3 Ifjú teknős (új)
3 Bánatos teknős
3 Eszement teknős
3 Káoszteknőc (új)
2 Tudós teknős
2 Százéves teknős
2 Teknős sziget
1 Idéző teknős
2 Hívó kürt
2 Törzsi dob
2 Zanarani
2 Ében kehely
2 Kisebb Zan
2 Virág szimbólum (új)
1 A víz síkja (új)
Összesen: 47

(A januári dungeon-ös HKK-versenyen, a 2. legjobb amatőr játékos Szarvas Attila és a 3. Jancsár János is teknős-paklival játszott! - Crull)

A side-ot mindenki kísérletezze ki magának! A magam részéről Semmizést (Szánalmas teknős), extra leszedést (pl. A csodák palotája (új), {pl.: Piroslámpás ház – Crull} ), esetleg drágítást és extra dobatást ajánlok. Minden mást alapból is meg tudunk oldani.
Jó kezdőkéz mellett a második körben már 20 körüli sebzést tudunk bevinni úgy, hogy az ellenfélnél garantáltan nem lesz varázslat. A tudós + édesvízi + százéves + eszement + alligátor + Kisebb Zan lapok közül szinte bármelyik kvartett, a saját megfelelő kombinációjában igen komoly, nem ritkán 50+, néha akár 100+ (!) Ép sebzést is képes okozni.

A pakli hiányossága, hogy alapból nem tudunk mit kezdeni az asztalra gyorsan kiterülő, nem-bűbáj jellegű paklikkal (pl. tárgy, épület), valamint az egy kör alatt ölő kombinációkkal, és a nálunk gyorsabb hordákkal (Pl. tokozó raksi). Ezek ellen érdemes tehát elsősorban készülni.

A második körös 20+ sebzés, vagy az első körös álomkezdésből (édesvízi+ifjú+káosz) kirakott tekik láttán aztán mindenki gondolja el, hogy vajon a pakli tényleg lassú-e, mint a teknős…

Jancsár János