banner

How to Build a HKK Card Game Collection? Help for beginners!

2020.12.10 15:21, Zsolt Csető


Ha sok lapunk van, a lehetőségeink is alaposan kibővülnek. De miként fogjunk neki?


Amikor egy új játékos belecsöppen a HKK világába, akkor bizonyára sokkolóan hat rá az eddigiek során megjelent több ezer lap. Gyűjtögetős kártyajátékról lévén szó azonban, érdemes minél előbb kijelölni valami stratégiát, amely szerint elkezdjük beszerezni a lapokat, ezt ugyanis nem lehet elég korán elkezdeni. Ehhez szeretnénk most egy kis mankót nyújtani.




Kezdetben bizonyára mindenki az első pakli, és az ahhoz szükséges lapok összegyűjtésére fog fókuszálni, sok kezdő játékosnál látom azonban, hogy nem tekint ennél messzebbre, pedig előbb-utóbb mindenki ki fog próbálni valaki mást, erre pedig nem árt, ha minél előbb felkészülsz. Már csak azért is, mert ez valójában sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt a kezdők többsége gondolná!






Amikor túl vagyunk a játékkal való ismerkedésen, és elkezdjük megvásárolni első kártyacsomagjainkat, akkor általában érdemes a legújabb kiegészítőkből vásárolni. Sokszor leírtuk már, hogy miért van ez így: ezekben vannak a legújabb lapok, ami azt jelenti, hogy ezeket sokkal több ideig tudjuk majd használni a későbbiekben, mintha régebbi kiegészítőt vennénk, ráadásul a bontott ritkáink is értékesebbek lesznek. Jelen sorok írásakor tehát a Homokdűnék, a Tükördimenzió és az Élőholt invázió a legjobb befektetés (ebben a sorrendben), ezekből nyugodtan vásárolhattok, nem lesz bennük túlságosan sok haszontalan kártya!




Ezt követően meg is kezdődhet gyűjteményünk építgetése. A profikéhoz hasonló, több tízezer (vagy akár százezer) forint értékű “gyűjti” összeszedése persze időbe telik, de a kezdők számára is nagyon jók a lehetőségek, ráadásul a szerényebb anyagi háttérrel rendelkező játékosok is megtalálhatják számításukat. Íme a sikeres kollekciógyarapítás receptje.








1. Gyűjtsd össze a gyakori lapokat!




Első lépésként mindenképpen ajánlatos összeszedni a legújabb kiegészítő gyakori kártyáit. Ez alapesetben 40 playset-et (playset: egy adott lapból használható maximális mennyiség), vagyis általában 120 darab lapot jelent, ami egyrészt nem is túl sok, másrészt borzasztóan egyszerű összeszedni. Nagyon fontos, hogy gyakori lapot csak gyakori lapra (bronz színű ikon a lap bal oldalán) cseréljünk, a nem gyakori és ritka lapjainkat nem érdemes gyakori kártyákra elpocsékolni. Akkor se essünk kétségbe, ha kezdetben nincs annyi gyakori lapunk, hogy mindent beszerezzünk, hiszen sok játékos szívesen odaadja felesleges gyakori lapjait a kezdőknek. A lényeg tehát, hogy keressük bátran a gyakori kártyákat, hiszen senki sem fog kinevetni bennünket, ha odalépünk hozzá azzal a szöveggel, hogy “vannak Homokdűnés gyakori lapjaid?”, mert a gyakorlatban néhány nem nagy erőfeszítés ezeket összegyűjteni.




Ha a legújabb kiegészítővel megvagyunk, érdemes a korábbiakat is (a legfrissebbet követő kettőt)  összeszedni, ezekben is nagyon sok hasznos gyakori lapul. Pörgessük tehát tovább bátran a vásárolt (esetleg nyert) paklikban megbúvó gyakori lapokat!




2. Gyűjtsd össze a nem gyakori lapokat!




A nem gyakori lapok összegyűjtése egy fokkal nehezebb feladat lesz már, hiszen amíg gyakoriból több darabot találunk egy csomagban, addig a nem gyakori lapokból már csak 5 féle kerül egy-egy csomagba. Mindig hordjuk magunknál felesleges nem gyakori lapjainkat (vagyis amiből már több van, mint 3), ezeket ugyanis – a gyakori lapokkal ellentétben – már szokták mások is keresni, így viszonylag egyszerűen tovább tudjuk őket cserélni. Fontos, hogy akárcsak a bronz esetében, ezüst (vagyis nem gyakori) lapot csak ezüstre cseréljünk (esetleg egy Zénesre kérhetünk több ezüstöt, de erről később), még akkor is, ha ez némileg lassítja a gyűjtés folyamatát. Ha megvagyunk egy kiegészítővel, itt is érdemes folytatni “visszafelé”.




Azért érdemes minél előbb kialakítani egy gyak-nemgyak gyűjteményt, mert így sokkal jobban látjuk lehetőségeinket, hiszen (ha ügyesek voltunk) a ritkákat leszámítva ilyenkor ott hever előttünk az elmúlt 1-2 év teljes laptermése! Manapság ráadásul rengeteg olyan pakli van, amely sok gyakori és nem gyakori lapot használ (vagy összerakható ezek segítségével is), egy gy-ngy gyűjti segítségével pedig sokkal könnyebb kiválasztanunk ezeket. Egy Chara-din követőjés, A kalandozók védőszentjés, mérgezős vagy éppen krabberes összeállítás bizonyára sokkal jobb kiindulási alap, mint mondjuk egy dal pakli vagy egy bármilyen kontroll. Fontos azonban, hogy ezekhez is kell egy kezdetleges gyűjtemény. Nem szégyen, ha a rendelkezésünkre álló készlet limitált, lehetőségeinken belül azonban mindig igyekezzük maximalizálni mozgásterünket! Ezért fontos a gyakori és nem gyakori kártyák összeszedése.




3. Az első nagyobb falat: a Zénes lapok




A gyakori és nem gyakori lapok összeszedése se nem nehézkes, se nem bonyolult, hiszen alapvetően minimális értékkel bíró kártyákkal beszélünk. A ritkák azonban már egy teljesen más helyzet, itt már sokkal fontosabb a jó stratégia.




Felmerül a kérdés: mi a jobb, ha van 1-2 nagyon erős, vagy mondjuk 10 közepesen erős ritkánk? Nos, egy adott esetben valóban meccset nyerhetnünk egy durva ritkával, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a paklinkban szereplő lapok átlagos ereje a lehető legnagyobb legyen. Az erős ritkák és a gyak-nemgyak lapok között kiváló átmenetet képeznek a Zénes (minikiegészítős) lapok, melyek szintén óriási segítséget nyújtanak egy kezdő számára.




a_felhok_asszonyaEzek általában már érezhetően nagyobb játékerőt képviselnek, mint a gyakori és nem gyakori kártyák, viszont már nem maradnak el annyira a nagykiegészítős ritkáktól. A Zén kiegészítők 2 havonta jelennek meg, és ha valaki rá tud szánni ennyit, akkor 4.000 Ft befektetéssel jó eséllyel az összes benne lévő kártyát meg lehet szerezni. Ez 8 csomagot, vagyis összesen 32 kártyát jelent (egy Zén csomagban 4 lap van), ami azt jelenti, hogy kis szerencsével mind a 10 féléből összejön a 3 darab – ha esetleg mégsem, akkor a felesleges darabokat általában könnyebben be tudjuk cserélni a hiányzóakra, hiszen a gyakori és nem gyakori lapokhoz hasonlóan sok esetben ezeket is “egy az egyben” cserélik a játékosok.




Ahogy a gyakori és a nem gyakori lapokat, úgy a Zénes kártyákat is érdemes válogatás nélkül összeszedni, hiszen ez is tovább növeli lehetőségeinket – továbbra is úgy, hogy óriási befektetést nem kell eszközölnünk cserébe továbbra sem. Itt is érdemes folytatni a gyűjtögetést “visszafelé” is, az elmúlt 1-2 év minikiegészítős lapjait nyugodt szívvel összeszedhetjük, sok használható lesz közöttük.




Oké, de miért szerezzek be mindent?




Itt most tennék egy rövid kitérőt, sokan ugyanis nem feltétlenül fogják elsőre megérteni, hogy miért jó válogatás nélkül összeszedni a gyakori, nem gyakori és Zénes lapokat.




Még a kezdő játékosok is viszonylag hamar eljutnak oda, hogy felesleges lapjaik lesznek (vagyis olyan kártyák, amikből már 3-nál több van). Nagyon fontos azonban, hogy a felesleges lapokból minél előbb értéket csináljunk – még akkor is, ha az az érték minimális, hiszen annál bármi jobb, hogy egy kártya örökké a cseremappánkban porosodik. Ennek megfelelően hiába tűnik meglehetősen gyenge lapnak például egy Genrath vérmedve, mégis érdemes elcserélni rá felesleges Zénes lapjainkat (persze csak akkor, ha éppen nincs jobb Zénes kártya, amit keresünk), mert még mindig ezzel járunk jobban! Abban pedig ne reménykedjünk, hogy majd olyan üzleteket fogunk kötni, ahol 5-10 Zénes lapért kapunk valami jó kis arany (ritka) kártyát: ilyen is előfordul, de általában nem jellemző.




Összegezve tehát az eddigi lényegi pontokat: azon felesleges gyakori, nem gyakori és Zénes lapjainkat, amiből már megvan a 3 gondolkodás nélkül cseréljük tovább bármilyen vele azonos ritkaságú kártyára. Tartogatni semmi értelme ezeket, gyűjteményünk dinamikus bővülése azonban óriási segítség!




4. A bőség zavara: a ritkák




Ha a gyak-nemgyak és Zénes szekcióval már jól állunk, jöhetnek a ritkák. Mire itt járunk, addigra bizonyára már jobban átlátjuk a játékot, és valószínű azzal is jobban tisztában leszünk, hogy melyek azok a ritkák, melyek a leginkább kellenek a paklinkba.




Az eddig tárgyalt kategóriákkal ellentétben itt semmiképp se tervezzünk olyat, hogy összegyűjtünk mindent, ez ugyanis egy-egy kiegészítőt nézve összesen nagyjából 200 ritka kártyát jelentene. Ez nem csak egy kezdő, hanem valószínűleg még egy fél-egy éve játszó játékosnak is komoly időbeli és anyagi befektetés lenne, így itt már nem ajánlatos teljességre törekedni, koncentráljunk inkább aktuális paklinkra.




A “paklinkra” (így, egyes számban) azért fontos, mert sokan esnek abba a hibába, hogy limitált lapkészlet mellett egyszerre 3 pakliba kezdenek el lapokat beszerezni. Ez a gyak-nemgyak és Zénes lapok esetében még nem nagyon gond, a ritkáinkat azonban érdemes ennél sokkal jobban megbecsülni, és egyszerre csak paklira fókuszálni – ahogy írtam, sokkal fontosabb, hogy lapjaink átlagos erőssége magas legyen, mint hogy legyen 1-2 nagyon erős ritkánk. Ennek megfelelően hiába csábító, ha bontunk egy Homokférget vagy egy Exhumálást (melyek valóban nagyon erős lapok, és idővel te is el fogod kezdeni összegyűjteni őket), ha valaki ajánl nekünk valamelyikért 3 erős ritkát a Chara-din követőjés paklinkba, inkább cseréljünk el. Sokkal fontosabb, hogy minél előbb legyen egy erős paklink, amivel versenyen is nagyobb eséllyel érünk el jó eredményt. A jó eredmény ugyanis több nyereményt jelent, és ha már van egy jól bejáratott paklink (ami mondjuk nem 30 Repülő fattyból áll, hanem vannak benne már jobb ritkák is), akkor elkezdhetjük beszerezni az előbb említett top lapokat.




Egy nagy gyűjteményt lapozgatni mindig jó érzés, ahhoz azonban, hogy idáig eljussunk, igenis szükséges az előzetes tervezés és a rendelkezésünkre álló lapkészlet minél hatékonyabb csereberélése. Remélem, hogy a kezdőbb játékosok megfogadják a fentebb leírtakat – ha így tesztek, ti is sokkal gyorsabban gyarapíthatjátok gyűjteményeteket és jobb eredményeket érhettek el, ezt garantálom!













  Cardgame